Sáska horgásztó info@saskahorgaszto.hu (30) 382-03-04 vagy (30) 565-93-03   [nyitva tartás]

Horgászversenyek

<<  vissza a horgászversenyek főoldalára

A VII. 24 órás páros horgászverseny összefoglalója

A versenyen készült képek

A korábbi versenykiírást itt lehet megtekinteni.

A Sáska 24 órás, páros horgászversenye melegben, jó hangulatban telt, sok hallal, 2014. június 7-8-án.

Az első 10 órában kifogott 5 mázsa hal is arról tanúskodik, hogy a 25 nevezett csapat tagjai óriási hévvel, koncentráltan vágtak bele az egy napos versenybe, azonban vagy ők, vagy a halak fáradtak el az etetésektől a megmérettetés második felére, összességében 730 kg halat sikerült partra húzni a végére. Ahogy haladtunk előre, úgy csökkent a kapások gyakorisága, éjszaka nem volt tapasztalható túl nagy mozgás, sem a halak, sem a horgászok részéről :).

A versenyt a Sáska 3. születésnapja okán időzítettük erre az időpontra, ennek megfelelően több csapatnál is tapasztalható volt a versenyeken megszokottnál lazább hangulat. A verseny izgalma kellemes időtöltéssé szelídült, míg teljesen át nem vette a helyét az éjszakai pihenés, egészen a reggeli mérlegelésig :).

A leírtaknak megfelelő képet kapunk, ha átböngésszük a lentebb található részletes, mérlegelésenkénti eredménytáblázatot, illetve a versenyen készült rengeteg fényképet.

A versenyt a Speciál-Mix és a DreamFish horgászbolt támogatta, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

A díjazott csapatok, végeremény

I. helyezett: Halfarkasok (Burai László, Takács János), 106 kg
II. helyezett: Fülöp Team (Fülöp Zoltán, Fülöp László), 61 kg
III. helyezett: MSHE Team (Fekécs Kitti, Szilasi Tamás), 53 kg
(a három szektorelső közül került ki a verseny első három helyezett csapata)

A negyedik helyezett csapat:
Carp Hunter Team (Fekécs Zoltán, Sárkány István), 83 kg
Legnagyobb halat fogta: Dudik Richárd, 8.88 kg
Összfogás: 730 kg

Gratulálunk minden résztvevőnek, nagyon jó verseny volt, várunk Titeket a következő hasonló versenyünkön, 2014. júliusában!

Eredménytáblázat

Az alábbi táblázat részletesen tartalmazza a szektoronkénti és mérlegelésenkénti eredményeket.

A Sáska horgásztó
VII. 24 órás páros horgászversenyén készült képek

 

Sáska HÍRLEVÉL (797 tag)

Iratkozzon fel a hírlevelünkre,
ha értesülni szeretne a tó eseményeiről, a változásokról, újdonságokról.

SZÉP kártya elfogadóhely SZÉP kártya elfogadóhely
Döntsd meg a tórekordot az ajándék bérletért! 13,4 kg
HorgászFirkász
horgásztó adatbázis
Turista
állami
horgászjegy