Jelenleg a régi honlapunkat látja, amely elavult adatokat, árakat tartalmaz. Új, aktuális Sáska honlap
Horgászverseny eredmények, összefoglalók
A 2020-as és az azutáni horgászversenyeink összefoglalóit, a versenyeken készült képeket a facebook oldalunkon tesszük közzé: Sáska horgásztó a facebookon
2019. évi versenyek összefoglalói
A Sáska-tavon 2019-ben szervezett horgászversenyek képeit, eredménytáblázatait, összefoglalóit a horgásztó facebook oldalán közzétett fényképalbumok között tekinthetik meg, ide kattintva. (ebben az évben több, mint 20 horgászversenyt rendeztünk)
Éjszakai verseny összefoglaló
A 2018-as első éjszakai horgászversenyünk díjazottjai:
I. helyezett: Simon Zoltán, 30 kg
II. helyezett: Erdős Zoltán, 22 kg
III. helyezett: Kozma Dávid, 13 kg
Szektor másodikok:
Bognár Ferenc, 13 kg
Ifj. Sárkány István, 17 kg
Nagy István, 26 kg
Szektor harmadikok:
Dózsa Norbert, 12 kg
Leiter Márk, 14 kg
Jagó Attila, 14 kg
Legtöbb hal:
Simon Zoltán, 107 db
Legnagyobb hal:
Erdős Zoltán, 6.01 kg
Jó pihenést! :)
A XXII. 24 órás verseny összefoglalója
A nyári versenyeinken megszokott változatos körülmények között, a halak részéről hullámzó kapókedvvel, de töretlenül jó hangulatban és összességében nagyon eredményesen zárult a XXII. páros horgászversenyünk.
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (176 db kép)
Összesen 8.36 mázsa halat zsákmányolva a következő eredmények születtek:
Dobogósok:
I. hely: Fülöp Team, 80 kg (Fülöp Zoltán., Karácson Mihály)
II. hely: Téhácézé Team, 69 kg (Tóth Zoltán, Feczkó Róbert)
III. hely: Pecacentrum Carp Team, 44 kg (Bilincsi Lajos, Somi László)
Szektor másodikok:
Black&Pink, 53 kg (Kónya Klaudia, Karácson Péter)
Kerekerdő Team, 43 kg (Kerezsi László, Erdős Zoltán)
Halfarkasok, 47 kg (Takács János, Sárközi László)
Szektor harmadikok:
Carphunter Team, 46 kg (Ünlütürk Nóra, Hüse Zsolt)
Kevi Carp Team, 38 kg (Gyenge András, Bognár Ferenc)
Újfiúk Team, 51 kg (Dózsa Norbert, Dósa Tamás)
Legnagyobb hal:
Harsányi Zsolt, 7.7 kg
Minden résztvevőnek gratulálunk! Görbüljön! :)
Sáska 2018-as szezonnyitó eredmények
Április 7-én végre sikerült megrendeznünk az idei első versenyünket :) Ideális körülmények, sok hal... Soha ne induljon rosszabbul a szezon! Reggel kicsit borongós volt, de aztán megjutalmazott minket a tavasz: verőfényes napsütés, szélcsend. Hullámokban, szépen jöttek a kisebb-nagyobb halak. A gulyásleves is nagyon jólesett a végén :)
Összességében több, mint 3 mázsa halat (főleg pontyot) fogtunk (318 kg-ot)!
A legtöbb halat Kovács Gergő fogta, 54 db-ot.
A legnagyobb hal Dózsa Norbert érdeme: 6.5 kg-os nyurga.
I. hely: Kovács Gergő, 24 kg
II. hely: Kardos Antal, 21 kg
III. hely: Rantal Zsolt, 14 kg
Szektor másodikok:
Bognár Ferenc, 14 kg
Hegedűs Sándor, 18 kg
Porkoláb Viktor, 21 kg
Szektor harmadikok:
Bilincsi Lajos, 13 kg
Feczkó Róbert, 12 kg
Dózsa Norbert, 19 kg
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Köszönjük, hogy eljöttetek.
A versenyen készült képek és a részletes eredménytáblázat ide kattintva érhető el (Facebook).
Éjszakai horgászverseny összefoglaló
Régen szerveztünk kifejezetten éjszakai versenyt a Sáskán, de most végre igen, és idén még két hasonló versenyt tervezünk....
Július elsején éjszaka ki tudja miért, de nem nagyon ettek a halak, ennek ellenére több, mint 2 mázsa került a szákokba
reggelre (17 versenyző összfogása).
Gratulálunk a résztvevőknek, kellemes este volt :)!
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (169 db kép)
Az alábbi eredmények születtek:
I. hely: Erdős Zoltán, 30 kg
II. hely: Karacs Sándor, 22 kg
III. hely: Dudik Richárd,17 kg
Szektor másodikok:
Rantal Zsolt, 14 kg
Kígyós Sándor, 19 kg
Pincés Istán, 14 kg
Szektor harmadikok:
Ferenczi Krisztián, 14 kg
Bíró Imre, 9 kg
Mihály Zsolt, 11 kg
A legnagyobb halat Ferenczi Krisztián fogta (7.5 kg), a legtöbb halat pedig Karacs Sándor (82 db).
Visszavárunk titeket július 22-én éjszaka! :)
A XVIII. 24 órás verseny összefoglalója
Nagyon sok hallal, összesen 9 mázsát mérlegelve zártuk a XVIII. 24 órás horgászversenyünket, amelyet az eddigi hasonló versenyeink rekordfogásával, 144 kg hallal nyert meg a győztes csapat! Változékony időjárási körülmények között, kitartóan küzdötték végig a versenyzők (21 pár) a napot, részben a tartalmas, helyben főtt babgulyásnak köszönhetően :). Aranyhal, csuka, ponty, koi, kárász, amúr, tokhal került a mérlegelőszákba.
Köszönjük nektek ezt a kellemes hétvégét! Nagyon szoros eredmények születtek (az átlagfogás 43 kg):
Dobogósok:
I. hely: Téhácézé Team, 144.19 kg (Tóth Zoltán, Feczkó Róbert)
II. hely: RANER Team, 55.7 kg (Rantal Zsolt, Erdős Zoltán)
III. hely: COLMIC Team, 55.16 kg (Nagy Krisztián, Péntek Zsolt)
Szektor másodikok:
Carp Team, 63.73 kg (Tóth Imre, Harsányi Zsolt)
Snecizők, 53.11 kg (Tóth László, Barna Gergely)
"Nem húzza!" Team, 34.65 kg (Bogdán Sándor, Gacsályi Imre)
Szektor harmadikok:
To-Por-Gok, 61.99 kg (Tóth Gábor, Porkoláb Viktor)
Csuka Team, 32.96 kg (Bajusz István, Palóczi István)
Fülöp Team, 53.09 kg (Fülöp Zoltán, Fülöp László)
Legnagyobb hal:
Székely Zoltán, 8.77 kg
Legközelebb is görbüljön! :)
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (190 db kép)
A 2017-es 3. tavaszi, egyéni horgászversenyünk végeredménye
Végre szinte nyárias időben, napsütésben, szélcsendben telt az idei harmadik, egyéni horgászversenyünk a tavon, amelyen rengeteg halat fogtunk, annak ellenére, hogy lassan ívnak a pontyok a Sáskán is. A négy mázsán felüli összfogás megdolgoztatott minket. A részletes eredmények a következők:
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (171 db kép)
I. helyezett: Kovács Gergő, 32 kg
II. helyezett: Marincsák János, 23 kg
III. helyezett: Szőllősy Gyula, 23 kg
A legnagyobb halat Mészáros József fogta: 8 kg (amúr)
Összfogás: 424 kg hal
A legtöbb hal: Kovács Gergő, 85 db
Szektor második helyezettek:
Feczkó Róbert, 28 kg
Kígyós Sándor, 22 kg
Rédai János, 22 kg
Szektor harmadik helyezettek:
Mészáros József, 24 kg
Sólyom László, 16 kg
Harsányi Zsolt, 20 kg
Minden résztvevőnek gratulálunk!
A 2017-es 2. tavaszi, egyéni horgászversenyünk végeredménye
Az idei második horgászversenyünk előtti héten olyan hideg volt az országban, hogy szinte szezonnyitó hangulatom volt a verseny kezdetén... A jóslatokhoz képest kedvező időben, de nagyon változatos, szeles/hűvös/meleg/napos körülmények között született az alábbi végeredmény az április 23-ai egyéni versenyen:
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (127 db kép)
I. helyezett: Kigyós Sándor, 27 kg
II. helyezett: Porkoláb Viktor, 19 kg
III. helyezett: Kovács Gergő, 17 kg
A legnagyobb halat Ács Sándor fogta: 7,52 kg
Összfogás: 263 kg hal
A legtöbb halat Kovács Gergő fogta: 47 db
Szektor második helyezettek:
Szőllősi Gyula, 17 kg
Nemes Dávid, 16 kg
Németi József, 13 kg
Szektor harmadik helyezettek:
Nagy Lajos, 14 kg
Bognár Ferenc, 10 kg
Fónyad Zoltán, 13 kg
Gratulálunk a résztvevőknek!
A Sáska szezonnyitó horgászversenyének végeredménye
Március 11. a 2017. év tavaszának valószínűleg a legszelesebb, leghidegebb napja volt, ennek megfelelően több horgászt is idő előtt hazafújt a szél a Sáska partjáról. A többiek kitartásáról tanúskodik, hogy összességében jóval több, mint 2 mázsa halat kiemeltek a hullámokból a viharosnak mondható szezonnyitó versenyünkön, amelyen a következő végeredmény született:
I. helyezett: Harsányi Zsolt, 27 kg
II. helyezett: Kovács Gergő, 22 kg
III. helyezett: Feczkó Róbert, 16 kg
A legnagyobb halat Bajusz István fogta: 8,6 kg
Összesen 2,4 mázsa halat fogtunk és engedtünk vissza.
A legtöbb halat Sólyom László fogta: 26 db
Szektor második helyezettek:
Bíró József, 10 kg
Bajusz István, 12 kg
Vajas Viktor, 26 kg
Szektor harmadik helyezettek:
Székely János, 7 kg
Dankos Tibor, 11 kg
Barna György, 20 kg
Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt és a kitartást!
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (152 db kép)
A Sáska szezonzáró horgászversenyének végeredménye
Október végi pecázásunk méltó befejezése volt ennek a szezonnak. Nagyon szép időben, sok hallal, jó társaságban telt a nap, amelyen a következő eredmények születtek:
I. helyezett: Kovács Gergő, 40 kg (III. szekt.)
II. helyezett: Dankos Tibor, 31 kg (I. szekt.)
III. helyezett: Varga Gyula, 9 kg (II. szekt.)
A legnagyobb halat Dankos Tibor fogta: 7,89 kg
Összesen 3 mázsa halat fogtunk és engedtünk vissza.
Szektor második helyezettek:
Sólyom László, 27 kg (I. szekt.)
Tóth Zoltán, 6 kg (II. szekt.)
Karacs Sándor, 16 kg (III. szekt.)
Szektor harmadik helyezettek:
Nagy Tamás, 22 kg (I. szekt.)
Nemes Dávid, 6 kg (II. szekt.)
Csarnai János, 14 kg (III. szekt.)
Gratulálunk és köszönjük, jövőre találkozunk!
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (136 db kép)
XVII. 24 órás, páros verseny összefoglaló
Ebben az évben utoljára, immár 17. alkalommal rendeztünk a Sáskán 24 órás, páros versenyt. Nagyon szép időben, őszi hangulatban, minimális csapadékkal zajlott a horgászat, amelyen 20 csapat mérte össze kitartását, kisebb-nagyobb sikerrel, szép fogásokkal büszkélkedve. Az összesen kb. 6 mázsa fogott hallal nem panaszkodhatunk. Hullámokban, de azért szépen jöttek a halak. Az eredmények:
I. helyezett: Carp Team, 114 kg (II. szekt.)
II. helyezett: Carp&Roller, 88 kg (III. szekt.)
III. helyezett: To-Por-Gok, 33 kg (I. szekt.)
I. szektor:
szektor II.: Nem Húzza! Team, 20 kg
szektor III.: Szabi Zéé Team, 13 kg
II. szektor:
szektor II. : Makkancs Team, 31 kg
szektor III.: VALAKIK, 29 kg
III. szektor:
szektor II. : Carp'N'Carper, 67 kg
szektor III. : Lászlók Team, 41 kg
Legnagyobb hal: 8,73 kg, Tóth Gábor
Minden résztvevőnek gratulálunk, mindenkit visszavárunk 2017-ben is :)
A versenyen készült képeket (106 db) ezen a linken lehet elérni: https://www.facebook.com/...
XVI. 24 órás, páros verseny összefoglaló
A 2016-os év harmadik 24 órás páros horgászversenyén 15 csapat vett részt, akik így még kényelmesebben, még eredményesebben horgászhattak mint a hasonló, korábbi versenyeinken. A nagyobb horgászható vízfelületeknek meg is lett az eredménye, hiszen nagyon jó átlagfogással zárult a verseny. Nagy meglepetésünkre egy 9 kilós folyami harcsa is partra került, ami végül a verseny legnagyobb halának is bizonyult, így még nagyobb elismerést vívott ki a kifogója (Szeregnyi László) részére. A verseny részletes eredménytáblázatát a lenti képen láthatják, a díjazott csapatok eredménye pedig a következőképpen alakult:
Összfogás: 698 kg
Átlagos fogott tömeg: 46 kg
I. helyezett: Hobbybolt Team, 107 kg
II. helyezett: DOVIT Team, 77 kg
III. helyezett: Garbolino Team, 75 kg
I. szektor:
szektor II.: Ragadozók, 52 kg
szektor III.: Speciál-Mix, 44 kg
II. szektor:
szektor II. : CarpAndRoller, 61 kg
szektor III.: Carp Team, 53 kg
III. szektor:
szektor II. : Nagyon húzza!, 50 kg
szektor III. : Téhácézé Tím, 46 kg
Legnagyobb hal: 9,02 kg, Szeregnyi László
Minden résztvevőnek gratulálunk! :)
A versenyen készült képeket (168 db) ezen a linken lehet elérni: https://www.facebook.com/...
XV. 24 órás verseny összefoglaló
A 2016-os év második 24 órás páros horgászversenye teltházzal, kánikulában, sok ismerős horgász részvételével zajlott a Sáskán. Az első jópár órában meglepően kevés fogás született, azonban annál inkább beindultak a halak késő délután, éjszaka és hajnalban. Szoros eredményekkel, izgalmas hajrával zárult a verseny, amelyen az alábbi eredmények születtek:
Összfogás: 841 kg
Átlagos fogott tömeg: 35 kg
I. helyezett: Dorozsmások, 80,55 kg
II. helyezett: COLMIC Team "A", 79,2 kg
III. helyezett: Halfarkasok, 46,19 kg
I. szektor:
szektor II.: ZaSò Team, 73,34 kg
szektor III.: Csató Team, 41,17 kg
II. szektor:
szektor II. : Garbolino Team, 66,88 kg
szektor III.: COLMIC Team "B", 66,12 kg
III. szektor:
szektor II. : Nagyon húzza!, 43,43 kg
szektor III. : DUKE, 31,92 kg
Legnagyobb hal: 9,73 kg, Bence Csaba
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek! :)
A versenyen készült képeket (236 db) ezen a linken lehet elérni: https://www.facebook.com/...
XIV. 24 órás verseny összefoglaló
Az idei első 24 órás versenyünket röviden így tudnám összefoglalni: jó fejek, jó időben, jó helyen, jó sok halat fogtak, jókat ettek-ittak. Habár néha azért voltak záporok, de annál izgalmasabb volt ez a nap. Nagyon szép eredmények születtek azon túl is, hogy a nyertes csapat megdöntötte az eddigi hasonló versenyeink fogási rekordját:
Összfogás: 771 kg
Átlagos fogott tömeg: 39 kg
I. helyezett: 126 kg (Téhácézé Team)
II. helyezett: 82 kg (Team Garbolino)
III. helyezett: 59 kg (Nikoteam)
I. szektor:
szektor II.: 54 kg (Halkoma)
szektor III.: 53 kg (To-Por-Gok)
II. szektor:
szektor II. : 40 kg (Lászlók)
szektor III.: 24 kg (Dudik Team)
III. szektor:
szektor II. : 61 kg (Valakik)
szektor III. : 49 kg (Fülöp-Tóth)
Legnagyobb hal: 7,11 kg, Nagy István
Gratulálunk a versenyzőknek! :)
A versenyen készült képeket (257 db) ezen a linken lehet elérni: https://www.facebook.com/...
Gyermeknapi horgászverseny
Május 29-én 16 kisebb-nagyobb gyerkőcöt láttunk vendégül a Sáskán, akik egy rövid, 3 órás horgászversenyen is próbára tehették a
"szerencséjüket", de inkább az ügyességükre támaszkodtak, aminek az eredménye 53 kg kifogott és visszaengedett hal lett.
Köszönjük szépen, hogy nálunk jártatok! :)
A végeredmény a következő:
"Nagyok":
I. hely: Karacs Gergő, 7,33 kg
II. hely: Monoki Benjámin, 7,16 kg
III. hely: Varga Máté, 5,02
"Kicsik":
I. hely: Gyarmati Dávid, 5,47 kg
II. hely: Szabó Barnabás, 3,72 kg
III. hely: Papp Kende, 2,35 kg
A legnagyobb halat (1,51 kg-os tükör) Varga Máté fogta! Ügyes volt! :)
Pajzos Polla fogta a verseny második legnagyobb halát, egyetlen lány indulóként (1 kg-os tükörponyt)!
A legnagyobb leakadt hal képzeletbeli díját pedig Gém Dávid tudhatja magáénak (tokhal, spiccbottal)!
Minden résztvevőnek gratulálunk!
A versenyen készült képeket ezen a linken lehet elérni: https://www.facebook.com/...
A Sáska szezonnyitó versenyének eredménye röviden:
I. helyezett: Szabó Gergő, 27,7 kg (1. szektor győztese)
II. helyezett: Sárközi László, 25,2 kg (2. szektor győztese)
III. helyezett: Kovács Gergő, 17,3 kg (3. szektor győztese)
1. szektor:
II. helyezett: Szeregnyi László, 17,8 kg
III. helyezett: Karacs Sándor, 11,5 kg
2. szektor:
II. helyezett: Porkoláb Viktor, 22,3 kg
III. helyezett: Tóth Imre, 18 kg
3. szektor:
II. helyezett: Iszák Antal, 14 kg
III. helyezett: Fónyad Zoltán, 10,9 kg
A legnagyobb halat Szabó Gergő fogta, 6,29 kg
Összfogás: 2,7 mázsa
Minden résztvevőnek gratulálunk! :)
A szezonzáró horgászversenyünk végeredménye
Október 11. helyett 10-én, egy nappal előrehozva került megrendezésre a szezonzáró horgászversenyünk, ugyanis az eredeti időpontra már kemény őszt jósoltak... Utóbb beigazolódott, hogy igazuk volt. :)
A versenyen viszonylag jó időben, összesen 208 kg halat fogtunk.
A végeredmény:
I. helyezett: Sólyom László, 30 kg
II. helyezett: Dankos Tibor, 28 kg
III. helyezett: Sárkány István, 16 kg
A legnagyobb halat fogta: Dankos Tibor, 5.20 kg
Szektor második helyezettek:
Kovács Gergő, 26 kg
Marincsák János, 11 kg
Tamasi Csaba, 4 kg
Szektor harmadik helyezettek:
Pintér Lajos, 24 kg
Szeregnyi László, 10 kg
Tóth Zoltán, 4 kg
Gratulálunk a résztvevőknek!
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el. (160 db kép)
A XIII. 24 órás, csendes, őszi versenyünk végeredménye
Túl vagyunk az idei utolsó(4.), mindet figyelembe véve pedig a XIII. 24 órás horgászversenyünkön, amelyen 15 csapat vett részt, összesen 4.6 mázsa halat zsákmányolva.
A díjazott csapatok:
I. helyezett: Carp Hunter Team, 95 kg (I. szektor győztese)
II. helyezett: Halkoma, 61 kg (II. szektor győztese)
III. helyezett: To-Por-Gok, 37 kg (III. szektor győztese)
A legnagyobb halat fogta: Harsányi Zsuzsa, 10.71 kg
I. szektor II. helyezett csapata: Carp'n'Carper, 54 kg
II. szektor II. helyezett csapata: Frodo Team, 37 kg
III. szektor II. helyezett csapata: Makkancs Team, 39 kg
I. szektor III. helyezett csapata: FUNcsali, 21 kg
II. szektor III. helyezett csapata: Dávid Team, 21 kg
III. szektor III. helyezett csapata: B&B Team, 17 kg
Gratulálunk a versenyzőknek, hasonló versennyel jövő nyár elején jelentkezünk újra! :)
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el.
A részletes eredménytáblázat az alábbi kicsinyített képre kattintva tekinthető meg:
A XII. 24 órás, páros horgászversenyünk végeredménye
A versenyző horgászok a hetek óta tartó kánikulában is bizonyították kitartásukat, elismerésem! :)
Részt vett: 25 csapat
Partra került: 6,6 mázsa hal
A díjazott csapatok:
I. helyezett: Film Kft., 70 kg (III. szektor győztese)
II. helyezett: Carp Hunter, 55 kg (I. szektor győztese)
III. helyezett: K&K Team, 40 kg (II. szektor győztese)
A legnagyobb halat fogta: Bede Nóra, 10.18 kg
I. szektor II. helyezett csapata: Tóth-Feczkó Team, 50 kg
II. szektor II. helyezett csapata: Halfarkasok, 33 kg
III. szektor II. helyezett csapata: B&B Team, 63 kg
I. szektor III. helyezett csapata: Carp'n'Carper, 49 kg
II. szektor III. helyezett csapata: Halkoma, 32 kg
III. szektor III. helyezett csapata: RedFish, 43 kg
Gratulálunk a résztvevőknek, emlékezetes verseny volt! :)
A versenyen készült képek itt (Facebook) érhetőek el.
A részletes eredménytáblázat az alábbi kicsinyített képre kattintva tekinthető meg:
A XI. 24 órás, páros horgászversenyünk végeredménye
Részt vett: 25 csapat
Partra került: 9 mázsa hal
A díjazott csapatok:
I. helyezett: Tóth-Feczkó Team, 91 kg (I. szektor győztese)
II. helyezett: Dovit Team, 72 kg (II. szektor győztese)
III. helyezett: Halfarkasok, 65 kg (III. szektor győztese)
A legnagyobb halat fogta: Sólyom László, 9,7 kg
I. szektor II. helyezett csapata: DreamFish Team, 79 kg
II. szektor II. helyezett csapata: Fölöp Team, 51 kg
III. szektor II. helyezett csapata: Carp 'N Carper, 61 kg
I. szektor III. helyezett csapata: Dagadt Cickányok, 58 kg
II. szektor III. helyezett csapata: MSHE Team, 40 kg
III. szektor III. helyezett csapata: 'Húzzunk bele!', 61 kg
Gratulálunk a résztvevő horgászoknak, nagyon jó verseny volt!:)
A versenyen készült képek egyelőre itt (Facebook) érhetőek el.
A részletes eredménytáblázat az alábbi kicsinyített képre kattintva tekinthető meg:
Lezajlott a X. 24 órás, páros horgászversenyünk
Részt vett: 21 csapat
Partra került: ~7 mázsa hal
A bővebb, képekkel illusztrált összefoglaló ide kattintva érhető el.
Gyermeknapi horgászverseny
A Gyermeknapi horgászversenyünk könnyed 3 órájában a mellékelt képen látható eredmények születtek. Volt, aki csak nagy halra ment, nem foglalkozott holmi kárász népséggel, de sajnos nem jött be a stratégia, így aztán a verseny legnagyobb halát Lámfalusi Szabolcs terelte szákba (vagy inkább tenyérbe), egy 21 dkg-os kárász formájában. Sok "kicsi hal" népesítette be a haltartókat (összesen közel 50 kg), amiket természetesen a verseny végén visszaengedtünk a Sáskába. Nem is a halfogáson volt a hangsúly, pusztán jó hangulatban eltöltöttük ezt a napsütéses kora nyári napot, és kellemesen elfáradva nyugtáztuk a nap végén: milyen jól el tudják szórakoztatni magukat, egymást a gyerekek egy tóparton....
A részletes eredménytáblázatot a képre kattintva lehet megtekinteni.
A gyermeknapon készült képeket ezen a linken lehet elérni:
https://www.facebook.com/...
A Sáskán került megrendezésre az I. RedFish-Colmic két fordulós úszós horgászverseny
Nagyon sok kép, videófelvétel, szöveges összefoglaló készül a versenyről. Most csak röviden a díjazottak, illetve az eredménytáblázat (a verseny ideje alatt (10 óra) 6 mázsa halat fogtak a résztvevők):
- 1. hely: Sárai Ferenc
- 2. hely: Varga József
- 3. hely: Király Attila
- 4. hely: Hajdú Ferenc
- 5. hely: Gubic Goran
- 6. hely: Kiss Szabolcs
- 7. hely: Dudás Imre
- 8. hely: Id. Varga József
- 9. hely: Hajdú Tamás
Gratulálunk a versenyzőknek!
A részletes eredménytáblázatot a képre kattintva lehet megtekinteni.
A versenyről készült képeket egyelőre pl. ezen a linken lehet elérni:
https://www.facebook.com/...
A versenyről készült filmet ezen a linken lehet elérni:
https://www.youtube.com/...
Az I. RedFish-Colmic horgászversenyről szóló összefoglaló film:
Az egyéni, 6 órás verseny (május 10.) végeredménye
Megjelentek: 30 versenyző, 225 kg kifogott hal.
I. helyezett: Sólyom László (26,12 kg).
II. helyezett: Tóth Zoltán (20,41 kg)
III. helyezett: Karacs Lajos (20,02 kg)
Legnagyobb hal: Tóth Zoltán, 9,09 kg-os amúr.
A verseny végén kipróbálhattuk, mennyire véd a halőrház új terasza az eső ellen. :)
Minden résztvevő horgásznak gratulálunk!
A részletes eredménytáblázatot a képre kattintva lehet megtekinteni.
A versenyről készült képes összefoglalót ezen a linken lehet elérni:
https://www.facebook.com/...
A szezonnyitó horgászverseny összefoglalója
A versenyen elért eredményeket, a versenyen készült képeket ide kattintva érheti el.
A szezonzáró horgászverseny eredménye
Gyönyörű napsütéses időben, tükörsima vízfelületen zajlott a 2014. évi szezonzáró horgászversenyünk, 23 horgász résztvételével. A versenyzők összesen több, mint 2 q halat zsákmányoltak (az alábbi táblázat mutatja a részletes eredményeket).
A díjazottak:
I. helyezett: Sólyom László (20 kg)
II. helyezett: Szilasi Tamás (19 kg)
III. helyezett: Kertész József (13 kg)
Legnagyobb halat fogta: Szilasi Tamás (4,4 kg)
A dobogóról éppen lemaradtak:
Dankos Tibor (20 kg)
Dajnoki Sándor (16 kg)
Ifj. Sárkány István (15 kg)
Szilágyi Sándor (13 kg)
Minden horgásznak gratulálunk, jövőre folytatjuk! :)
A IX. 24 órás verseny eredménye
A verseny idejére nem jósoltak túl sok csapadékot, ennek ellenére amint elkezdődött, eleredt az eső, és szinte folyamatosan esett a verseny végéig, összesen legalább 70 mm. Még a Sáska vízszintjén is szemmel látható volt az emelkedés. A nevezett versenyzők csodálatra méltó türelemmel, kitartással küzdöttek, majd szép lassan felörlődött a lelkesedés, egyre kisebb szerep jutott a horgászatnak.
A 24 óra második kétharmadában inkább a beszélgetés, melegedés, alvás vette át a főszerepet, ami a fogásokon is érzékelhető volt: a verseny első négy órájában annyi halat fogtunk, mint az utolsó 15-ben. Éjszaka szinte mindenki pihent, ami annak is köszönhető, hogy este 10-kor mintha elvágták volna, megszűntek a kapások is.
I. helyezett csapat:
Redfish-Colmic Team (Perlaki Péter Pál, Harangozó Péter), 66 kg
II. helyezett csapat:
Fülöp Team (Fülöp László, Fülöp Zoltán), 57,5 kg
III. helyezett csapat:
Halfarkasok (Burai László, Takács János), 57 kg
Legnagyobb hal díja: Porkoláb Viktor (9.7 kg)
Összfogás: ~5 mázsa
Átlagfogás: ~30 kg
Köszönjük szépen a részvételt, mindenkinek gratulálunk a helytállásáért, az igazán kemény körülmények közepette is! Egy ideig biztosan nem fogjuk elfelejteni ezt a hétvégét :)
A VIII. 24 órás verseny eredménye
I. Helyezett: Varga József, Varga Roland, 100,4 kg
II. Helyezett: Mochnács Sándor, Kökény József, 94,9 kg
III. Helyezett: Szénási Béla, Perlaki Péter, 84,7 kg
Legnagyobb hal: Dudik-Kereszti Beáta, 8,23 kg
8,7 mázsa összfogás
Átlagfogás: ~ 44 kg
Minden résztvevőnek gratulálunk!
A táblázatból is látszik, hogy a díjazott csapatokon túl több páros is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, folyamatosan ostromolták az élen haladókat, sőt, volt olyan szektor, ahol csak a verseny végén fordult meg az eredmény. Nagyon meg kellett küzdeni a szektorgyőzelemért.
A korábbi versenyeink összefoglalóit a régi honlapunkon lehet elérni, erre a linkre kattintva.