/ horgászversenyek / Versenykiírás és regisztráció

Gyermeknapi horgászverseny

A Sáska 2024-es gyermeknapi horgászversenye a Vérvölgyi Simon Kft. és a Görbüljön.hu HE közös szervezésében kerül megrendezésre, május utolsó vasárnapján.

Az egyéni, nyílt nevezéses horgászversenyre bárki nevezhet (3-14 éves korig). A gyerekek 4 kategóriában horgászhatnak: 3-5 évesek, 6-8 évesek, 9-11 évesek és 12-14 évesek.

Szeretettel várunk mindenkit!

Időpont

2024. május 26. (vasárnap)
A verseny időtartama: 3 óra (09:00 – 12:00)
gyülekező: 7:40-tól 8:00-ig

Aznap leginkább a gyerekeké lesz a tó, akik korcsoportonkénti szektorokban versenghetnek, de természetesen a verseny után is, egész nap horgászhatnak nálunk. A rendezvényen kívül is lesz lehetőség a horgászatra, nem csak kiskorúaknak. Várjuk a szülőket, családtagokat, kísérőket is, akiknek a közreműködésére is számítunk, ha nem is feltétlenül a horgászatban, de szurkolóként, segítőként mindenképpen. Töltsük el együtt ezt a remélhetőleg halban gazdag, kora nyári napot!

Jelentkezés, nevezés

A horgászversenyre a +36-30-382-0304-es telefonszámon, vagy ezen a felületen jelentkezhet a regisztrációs űrlap kitöltésével és elküldésével, a verseny napjának reggeléig, illetve a maximális létszám eléréséig.

Max. létszám: 48 fő
Min. létszám: 12 fő

Nevezett: 15 horgász

Nevezési díj

A nevezési díj: 8000,- Ft/fő

A díj magában foglalja a verseny közbeni frissítőt, rágcsálnivalót.

Díjazás

A szektorok (korcsoportok) első, második és harmadik helyezett versenyzői lesznek díjazva a versenyen, valamint az összes versenyző közül a legnagyobb halat fogó horgász és a darabszámot tekintve (a teljes mezőnyben) a legtöbb halat fogó horgász amellett, hogy igyekszünk mindenki teljesítményét elismerni valamilyen formában, és természetesen minden résztvevő legalább egy emlékéremmel vagy emléklappal (és reményeink szerint egy kellemes nappal a háta mögött) térhet haza.

A verseny legalább négy szektorban zajlik, a nevezők teljes létszámától függően.

A szektorok első három helyezett horgásza és a legnagyobb és legtöbb halat fogó versenyző kupát nyer.

Főbb szabályok

  • Minden versenyző egy bottal, egy horoggal, tetszőlegesen választott horgászmódszerrel horgászhat (de pergetni nem szabad), ugyanakkor segítő (pl. a család) közreműködése megengedett. Kérjük, hogy a segítő(k) ne horgásszanak a gyerekek helyett. Mindenben segíthetnek a versenyzőknek (amire leginkább csak a legkisebbeknél lesz szükség), de a hal megakasztása és fárasztása(merítőbe terelése) a versenyzők feladata… 🙂
  • A minél nagyobb össztömeg a cél, de díjazzuk a legnagyobb halat és a (darabszámra) legtöbb megfogott halat is.

Kategóriák

A versenyre az alábbi négy korcsoportban lehet nevezni:

  • legkisebbek: 3-5 évesek
  • kicsik: 6-8 évesek
  • nagyok: 9-11 évesek
  • legnagyobbak: 12-14 évesek

(a verseny részletes szabályainak megtekintéséhez kattints a Szabályok feliratra)

A verseny végeredményébe minden horoggal fogott hal beleszámít, kivéve a razbórákat, sneciket.

Alapvetően az össztömeg dönt, de a legnagyobb hal (súly), és a legtöbb hal (db) is díjazásra kerül.

Gyermeknapi verseny lévén, természetesen a megfelelő rugalmassággal kezeljük az alábbi, a versenyeinken általános szabályokat:

  • Versenyzőnként 1 bottal, botonként egy horoggal lehet horgászni, szabadon választott technikával (de pergetni tilos).
  • Etetőanyag limit nincs (ésszerű határok között akármennyit lehet etetni), bármilyen csalival lehet horgászni, de tűző- és etetőszúnyog használata tilos.
  • Etetni csak kézzel, etetőkosárral, (kézi)csúzlival, esetleg dobócsővel, illetve etetőcsészével szabad.
  • A versenyen csak olyan etetőanyag használható, ami nem veszélyezteti a tó kiváló vízminőségét. Kutyatáppal etetni tilos!
  • A verseny kezdetét jelző dudaszó előtt etetni, bármilyen csalit vagy etetőanyagot a vízbe juttatni tilos!
  • A versenyen kötelező használni: horogszabadító, nagy méretű, apró szemű merítőháló, pontymatrac, sebfertőtlenítő, nagyméretű, merevített haltartó szák, amely legalább 3 m hosszú, vagy pontyzsák.
  • A horgászat során TILOS HASZNÁLNI: fém haltartót, illetve minden olyan eszközt, ami nem méltó a halakkal való kíméletes bánásmódhoz.
  • Etetni csak a versenyző kijelölt horgászhelyéről szabad, mint ahogy horgászni is csak a versenyző számára kijelölt horgászhelyről szabad. A megakasztott és kifogott halak csak akkor számítanak bele a végeredménybe, ha a versenyző kijelölt horgászhelyén kerülnek kiemelésre is.
  • Szektoridegen hal nincs, azaz mindegy, hogy a versenyző által a saját területén megakasztott majd kifogott hal a fárasztás közben átmegy-e vagy sem a szomszédos vagy más versenyzők területére, beleszámít az eredménybe a mérlegeléskor.
  • A verseny vége után megfogott hal csak akkor számít bele a végeredménybe, ha a verseny vége előtt akasztották meg, és a lefújást követő 15 percen belül partra emelik.
  • A verseny kezdetét és végét dudaszóval (ill. a verseny előtt megbeszélt hanghatással) jelezzük.
  • A versenyzők a sorsoláskor kihúzott horgászhelyen horgászhatnak, maximum a tó képzeletbeli felezővonaláig dobálva és horgászva (a versenyeken a két hosszanti part mentén tűzzük ki a horgászhelyeket, ezért figyelni kell arra, hogy a szemközti horgászok területét a versenyzők ne zavarják se etetéssel, se rádobálással). Ugyanez a szabály vonatkozik a bal- és jobb oldali szomszédos horgász területének a tiszteletben tartására is.

A versenyre nemtől és kortól függetlenül, bárki nevezhet. (15 éven aluli gyermekek csak szülői vagy felnőtt felügyelettel vehetnek részt.)

A versenyen csak az vehet részt, aki érvényes állami horgászjeggyel vagy turista állami jeggyel rendelkezik.

A verseny menete

  • 7.40-8.00: gyülekező, regisztráció
  • 8.00: köszöntő, a szabályok ismertetése, horgászhelyek kisorsolása
  • 8.15-9.00: horgászhelyek elfoglalása, felkészülés a versenyre
  • 9.00-tól 12.00-ig: horgászverseny, igény szerinti mérlegeléssel
  • 12.00: mérlegelés, eredményhirdetés, díjkiosztó, a verseny lezárása