A Sáska horgásztó egy 2,1 ha vízfelületű tó, amely egy 5 ha-os bekerített, parkosított területen található Hajdúszoboszló és Debrecen között, Ebes külterületén. Az intenzíven telepített tó sokak által kedvelt horgászhely és népszerű versenypálya is egyben.

A tavat egy régi folyómeder (Vérvölgyi ősmeder) kb. 300 m hosszú és 110 m széles szakaszán alakítottuk ki, 2011 óta áll a sport- és hobbihorgászok rendelkezésére.

Part, meder, vízmélység

A Sáska egy körtöltéses tó. A töltés koronája 5-8 m széles, a tó felőli töltésrézsű 1/5-ös, vagyis egyáltalán nem meredek – a gyerekek is kényelmesen lesétálhatnak a víz szélére -, töltésvédelemre nincsen szükség, a hullámok szabadon felfutnak a rézsűn. A töltésre fűzfákat telepítettünk, felületét fű borítja. A horgásztó és a töltésének területe összesen 2,9 ha.

A tó alakja nem szabályos (leginkább egy folyószakaszra emlékeztet). Az északi és déli zárótöltés egyenes (az egyik 90 m hosszú, a másik pedig 110 m), a nyugati part két egyenes szakaszból áll, összesen 280 m hosszan, egy törésponttal, a keleti part pedig hullámos, öblökkel, kiszögellésekkel tagolt (320 m hosszú).

A töltésen kívül szivárgó- ill. feltöltő csatornák húzódnak. A víz széle és a csatorna közötti sáv 9-12 m széles.

A horgásztó átlagos vízmélysége 1,5 m, legmélyebb medencéje 2,5 m mély (50×60 m területen), a partszéli, legsekélyebb részeken pedig 70 cm. A tó medrének közepén(300 m hosszan) 15-20 m széles vezérárok húzódik, amely 1,8 m mély.

A meder egyenletes, akadómentes, lépcsős kialakítású. Az építés során kialakított hosszanti törésvonalak jól meghorgászhatóak.

A Sáska kiválóan alkalmas horgászversenyek lebonyolítására, medrét és töltését kifejezetten a horgászok igényeit figyelembe véve alakítottuk ki. Horgászversenyeken a két hosszanti parton (összesen 500 m) kitűzött állásokban 50 fő fér el kényelmesen.

Halállomány

A tó halállománya főleg pontyfélékből (tükörponty, tőponty, nyurgaponty, koi ponty), amúrból, kárászból, keszegfélékből, compóból áll. Ragadozó halként a folyami harcsák jellemzőek, de előfordul benne süllő és csuka is. 

Vízminőség

A horgásztó folyamatos vízutánpótlását, kiváló vízminőségét a Látóképi víztározó biztosítja.
Az üzemvízszint fenntartására korlátlan mennyiségű víz áll rendelkezésünkre.

A környezet

A horgásztó művelés alatt álló szántóföldek között helyezkedik el, az Alföldön szokatlan völgyszerű mélyedés alján. Környezetében viszonylag nagy szintkülönbségeket figyelhetünk meg.

A tó körül több száz pusztaszil, szomorúfűz, csavartfűz, császárfa és egyéb díszfa, valamint gyékény, nád került telepítésre.

A sátorozás megengedett, bográcsozásra több kiépített tűzrakó hely áll rendelkezésre.

A horgászhelyeken padok, esőbeállók szolgálják a horgászok kényelmét, a halőrházban pedig büfé, horgászbolt üzemel, valamint a teljes parton elérhető az ingyenes wifi hálózat.